Csodálat

Szeretem a nőket, mindig szerettem - mondta, miközben elhomályosult tekintete az ódon templomtoronyra tévedt. - Pontosabban: csodálom őket.

Elmerengett. Gondolatai olyan hirtelen és forrón árasztották el, mint ahogyan a nyári levegő ölelte körbe azon a napon, amikor utoljára kilépett a repülőgépből a szigetre.

- Szerettem elmerülni az egész világot magában rejtő, sötétbarna szemekben. Erotikusan vonzónak találtam a hátul feszesen összefogott sötét hajat, egy pillanatra bele tudtam szeretni kisebb női fülekbe, szépen rajzolt ívű, érzéki szájba is. Az égbe tudott repíteni egy őszinte mosoly, egy szívet melengető nevetés. Behunyt szemmel szívtam magamba a nők illatát az utcán. Szépnek találtam az izmos lábakat, a rendezett lábujjakat, a törékeny kezeket. Imádtam a nők bátorságát, akik - bár ezt alig észrevehetően tették - szabadon engedték mozogni ruhájuk alatt formás kebleiket. Izgatónak találtam a merészen felhasított ruhák alól minden lépésnél elővillanó hosszú lábakat, a könnyű, átlátszó vászon alatt is látható csipkés (ó francia!) fehérneműket, a hívogatóan dekoltált ruhákat. Mosolyogtam az egyenes háttal, elegáns ruhákban kerékpározó nők láttán. Elérzékenyültem a feszes nadrágokba bújtatott, mértani pontossággal kerekre szerkesztett női fenekek látványától. Órákon át képes lettem volna nézni félmeztelen, sportoló nőket a strand homokján. A lélegzetem is elakadt a saját útjukat járó nőket látva, akik jógáztak, táncoltak - és igen: akiknek kard volt a kezükben. Számomra ez utóbbi volt a korona minden női báj fölött.

A gondolatok folyama újabb emlékeket hívott elő, a férfi kortyolt egyet a csészéjéből, majd folytatta.

- Fel tudom idézni a pillanatot, amikor a villamoson szép, szőke hajat simogatott az ablakon beosonó, nyári fuvallat. Szinte megdermedtem, amikor első görögországi nyaralásom alkalmával egy modell alkatú nő lépett ki előttem a medencéből - meztelen keblét játékos vízcseppek díszítették. Emlékszem a nőre, akivel összemosolyogtunk egy esti buszjáraton - rá főleg azért, mert évekkel később többször is láttam (hátulról, a valószínűtlenül kerek fenekéről ismertem fel). Voltak edzőtáborok, ahol egy napig romantikus álmokat szőttem egy tökéletesnek vélt, harcos nőt látva.

A szemközti széken ülő - sokat megélt - szürke kandúr ekkor kinyitotta a szemét. Unottan a férfira nézett, nagyot nyújtózott, leugrott a székről, majd a tettek mezejére lépett: vadászni indult, nőstény macskára.

- Természetesen előfordult - folytatta a férfi, figyelmen kívül hagyva, hogy hallgatósága illetlenül távozott -, hogy a plátói csodálatot tett követte. A szőke óvónő után hétévesen szerettem bele egy kislányba, akivel egymás mellett ültünk az iskolában, és szerelmes leveleket írtam neki. Még ma is fel tudom idézni az iránta táplált érzéseimet.. Egy évvel később persze már nem kötötte be a cipőfűzőmet, és más padtársat is választott magának - így már az első csalódáskor megtudtam, hogy a nőket sosem fogom kiismerni. Emlékszem az első esetlen kamaszcsókra egy hideg decemberi estén - és a folytatásra is, amikor hamar kiderült: nem beszélem a nők nyelvét. Egy kis verseskötet idézi az eseteket, bizonyítékaként annak, hogy a plátói szerelem már akkor is mindent uralt az életemben.
Fakuló képként őrzöm az első szeretkezés emlékét (ami tulajdonképpen már a harmadik volt - az első kettő teljes kudarcba és férfikönnyekbe fulladt), majd a szakítás utáni teljes megalázottság érzését, amely egy erdőben tört utat magának hosszú üvöltés és sírás formájában.
Huszonéves voltam, amikor egy utószilveszteri bulin találkoztam egy lánnyal, akivel órákon át néztük egymást, s olyan menthetetlenül, égetően szerettem bele első látásra, hogy örökre a szívembe zártam. Csak két évtizeddel később, már a gyerekei gyűrűjében ismertem fel, hogy nem is a szemei, hanem a nevetése hiányzott a legjobban.
Az utolsó nő, akit szerettem - meglepetésemre - kék szemű volt, és vörös hajú. Ő volt az, akire olyan sokáig vártam, aki mellett - már középkorú, elvált apaként - férfivá értem. Vele minden szeretkezés mámorítóan tökéletes volt, sosem tudtam betelni meztelen testének látványával - egyszer így táncolt előttem a nyári esőben...
Mellette halványult el a többi nő szépsége, hagyott alább az általános csodálat - de már késő volt. Néha már értettem a nyelvét, de együtt élni mégsem tudtam vele - és már ennek is több évtizede.

Ekkor gondolatai közé - éppen oda illően - egy magassarkú cipő finom kopogása lépett. A férfi egyre közelebbről hallotta a háta mögül érkező, gondolatébresztő zajt, de türelmesen várt, és csak akkor pillantott fel a szűk, rövid kék ruhát viselő nőre, amikor éppen elhaladt az asztala mellett. Megcsodálta formás lábait, finoman nőies járását, elidőzött a fenekén, a meztelen vállain - de a szíve akkor dobbant nagyobbat, amikor meglátta a hátul összefogott sötétbarna hajat.

- Tudom, hogy tudja, hogy nézem - sóhajtott a férfi -, de már nem fogom látni az arcát.
Ekkor azonban a nő - mintha megérezte volna a vele összekapcsolódott lelket - egy pillanatra hátranézett. A rendezett lófarok gyönyörű ívet rajzol a feje körül, mélybarna szemeivel megtalálta a férfi tekintetét, és egy apró mosollyal köszönte meg a bókot.
A férfi arcán örömmel és áhítattal suttogta maga elé:
- Istennő!

Sokáig követte tekintetével a kecses alakot, majd némi szomorúsággal gondolt arra, hogy élete nagy részét egyedül töltötte.
- A távoli csodáló a ki nem mondott érzések ösvényén - leginkább ez voltam én. - De hálás vagyok az összes ilyen ajándék-pillanatért, amelyeket emlékként őrzök - gondolta magában.