Lelle

Az angyalok városában minden fehér volt. Ezt a helyet még a viharfelhők is illemtudóan elkerülték, az épületek fehér falai szemkápráztatóan verték vissza a nap sugarait, mindent beborító tisztaság és rend uralkodott.

Az Angyalok sorban álltak, fehér ruhájukkal és szárnyaikkal tökéletesen beleolvadtak a városba.

- Ki érkezik? - kérdezte halkan az egyikük.

- Egy lány, szívbeteg volt... - válaszolt a mellette álló társa.

Ekkor megjelent egy felhő. Lassan közeledett, egy kisebb alak ült rajta.

- Ez nem szabálytalan? - kérdezték többen is. Ez a felhő nem fehér, hanem... úristen (ó bocsáss meg, uram...)!

Amint az úszó képződmény közelebb jött, már tisztán látták a lányt is - de alig jutottak szóhoz a csodálkozástól. Fekete haj, fekete szem - tizenhárom lehetett, úgy hiszem - tetőtől-talpig rózsaszínben! Az angyalok tátott szájjal nézték a jövevényt, majd egyikük közelebb lépett, és udvariasan köszöntötte:

- Üdvözlünk az Angyalok városában! Kérlek, csatlakozz esti sétánkhoz, csak előbb öltözz át...

- Nem, nem hiszem, tetszik így - vágott közbe a lány, miközben leugrott a felhőről. - Fagyitok van? - kérdezte.

- Mi itt szigorú rend szerint élünk, itt mindenkinek megvan a feladata, itt sosem volt és nem is lesz... - válaszolt elhűlve az angyal.

- Értem, akkor majd én nyitok egy fagyizót! - mosolygott a lány, és miközben sétált, megsimította a tárgyakat, amelyek érintése nyomán szintén rózsaszínűvé változtak.

- Ezt itt nem lehet! Sőt, tilos! - szólt az angyal rezignált arccal.

- Nekem lehet. A pápa megengedte! - válaszolt a lány, miközben felhődarabkákból tölcséreket és fagylaltkelyheket formázott.

- Te találkoztál a pápával? Mikor? - döbbent meg az angyal.

- Nyolcéves koromban - hangzott a könnyed felelet egy fagyispult mögül. - Kérsz? - nyújtott át a lány egy rózsaszín tölcséres rózsaszín gombócot az angyalnak, aki meglepetésében elvette, és meg is kóstolta. Miközben megfordult, majdnem nekiütközött a többieknek, akik már sorban álltak.

- Karamell - suttogta maga elé - honnan tudta, hogy ez volt a kedvencem...

- Eper! - harsant egy másik hang.

- Dió!

- Pisztácia! - kiáltott valaki a tömegből.

Egyre többen mosolyogtak, arcukat kiszínezték a gombócok, a kavalkádban új érzések születtek.

- Mit is mondtál? Beteg volt a szíve? - fordult oda az angyal a társához.

- Nem hiszem - felelt a másik. - Úgy tűnik, hatalmas szíve van, és azért jött hozzánk, hogy ebből a csodából ne csak az emberek kaphassanak.