Megállóban

Egy szokatlanul meleg, tavaszi napon történt. A férfi a megállóban állt egy plakáttal szemben, amelyen olyan sok volt a betű, hogy senki sem olvasta el. Azon gondolkodott, hogy miért nem nevezték el még ezeket a megállókat? Ez lehetne a "reményvesztettség megállója", vagy a "kétségbeesés megállója" esetleg a "hitehagyottság megállója".

Régi, fakuló emlékeket rendezgetett magában, hogy újra magához ölelhesse azokat. Mi volt az első? A keze, az egyre növekvő hason, miközben beszél a születendő gyermekéhez. Félelmetes, és várakozással teli időszak volt, amely egy meleg hajnalon csúcsosodott ki a születésben. Ő vágta el a köldökzsinórt. Akkor kezdődött a csoda, onnantól kezdve minden napja a legjobb nap volt. Sietett haza, hogy lássa az életet a lányának a szemében - egyszerűen nem tudott betelni vele. Mesélt neki a világról miközben együtt sétálnak a Gellért-hegyen. Fürdette, altatta, etette, éjszakákon át ringatta, nyugtatgatta. Óvodás korától egyre többet énekelt is neki - az este mese és a neki írt altatódala után. Könnyes szemmel nézte a cseperedő lánya táncelőadásait és fellépéseit. Hétvégeken az erdőt járták, szánkóztak, sziklát másztak, futottak, úsztak, gyümölcsöt szüreteltek - tökéletesen átélték a jelent.

És egyszer minden más lett. A válás után 4 évvel hirtelen megszűntek a reggeli találkozások, a délutáni játszóteres programok, a közös hétvégék. Váratlanul, négy hónap alatt veszett el tíz év szeretete.

Azon gondolkodott, hogy vajon melyik volt a legjobb közös élményük?

És akkor eszébe jutott. Egy 3 mm átmérőjű, 1 méter hosszú húzott köracél volt az, amely egy felborult kisteherautó platójáról szabadult el, és a szemüregén át bejutva roncsolta szét a homloklebenyét, megsemmisítve a hosszú távú emlékeit.

A plakáton - amelyen egy novella volt - most egy lyuk tátongott.

De úgysem olvasta el senki.