semmi

A Buddha a semmiben sétált. Egy lefelé vezető semmi-alagút keltette fel a figyelmét, arra fordította a lépteit is. A kvarkokból protonok és neutronok jöttek létre, majd atommagok születtek, az anyagból pedig mozgólépcső manifesztálódott, amelyre rálépett. A világ egyensúlyban maradása okán a másik irányban is született egy lépcső, azon is a Buddha közlekedett. Félúton haladtak el egymás mellett: visszatükrözték egymás mosolyát. Pár pillanattal később - ami a téridő egyedisége okán 1 millió év is lehetett - a Buddha a lenti semmibe érkezett.
Csendeket hallott ütemesen ismétlődni. Csend-csend, csend, csend-csend-csend… A csendek egy handpan formájú üres térből érkeztek, és teljesen eggyé váltak a csendeket kitöltő hangokkal, a dob formát ölelő acéllemezzel és a férfival, aki játszott. Eközben a bal oldali hosszú semmiben egy szerelvény jelent meg, ami éppen most vált ki a kvantum térből. Ajtók nyíltak, így láthatóvá vált Po-csang néhány szerzetes társaságában, akiktől ezt kérdezte:
– Ha nem hívhatjátok korsónak, mondjátok meg, mi ez?
Ekkor az egyik ülésről felállt egy szakács, és kirúgta az ajtón a korsó alakú semmit - a szintén ott utazó Heidegger értetlenkedve nézett a padlóra, ahol eddig lehetett valami, amiről éppen jegyzeteket készített.
Az ajtók záródtak.
A korsó alakú semmi éppen a Buddha lába elé érkezett pár cserép társaságában.
Eközben a másik oldalon lévő másik alagút-semmiben egy másik szerelvény öltött formát. Nyíltak az ajtók.
- Ha tudtok egy igaz választ adni, megmentitek a macskát. Ha nem, megölöm. - mondta Nanszen a szerzeteseknek.
Ekkor az egyik ülésről felállt egy szakács, és a fejére tette a macskát. A mellette álló Schrödinger nagyon boldognak látszott.

A szerelvény alkotóelemeire bomlott, hullámfüggvény lett. A semmit már semmi sem határolta, a Buddha helye lett kint és bent.